Teréz 1873. január 2-án született Alençonban. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az Egyház történetében ők voltak a második házaspár, akiket boldoggá avattak. Ferenc pápa 2015. október 18-án szentté avatta őket.

1886 karácsonyán élte át a megtérést, ekkor értette meg, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja. 1887 nyarán egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért imádkozott, s amikor imádsága meghallgatásra talált, az elítélt kivégzése előtt megcsókolta a feszületet, Terézben megnövekedett a vágy, hogy

„napról napra lelkeket mentsen”.

Karmelita szeretett volna lenni, a nagykorúság előtt azonban nem akarták felvenni. Teréz édesapjával Rómába utazott, ahol kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó pápa elé térdelt kérésével. Kicsit később meg is érkezett a pápai engedély, és Teréz beléphetett a kolostorba.

Sok testi és lelki szenvedés kínozta: a tüdőbajból származó fizikai fájdalmai mellett édesapja halála, elöljárói szigorúsága. A bántásokat panasz nélkül tűrte. Súlyos lelki szárazságot élt meg egészen haláláig. Szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. A tökéletesség útján akart járni, ezt ő maga „kis út”-nak nevezte, és az embereknek is meg akarta tanítani. Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg.

XVI. Benedek pápa szavai Teréz lelki naplójáról:

„A szeretet csodálatos történetét mondja el olyan hitelességgel, egyszerűséggel és frissességgel, amely nem tudja nem magával ragadni az olvasót. Ennek a szeretetnek megvan az arca és a neve – a neve: Jézus. […] Teréz egyike azoknak az evangéliumi »együgyűeknek«, akik hagyják, hogy Isten maga vezesse őket titkainak legmélyére.”

A kis út nem más, mint a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útját járva jutni egészen közel Istenhez. A kis út a felebarát szeretete, különösen azé, aki mellettünk él, és akit a legnehezebb szeretni. Teréz ezt zseniálisan művelte.