A szentek Isten barátai, akik a Mennyben élnek, hithősök, akik a szeretetet hősies fokon gyakorolták. Példaképek, és közbenjárók, akiket kérhetünk, hogy imádkozzanak értünk.
A "szent" szó abszolút módon csak Istenre érvényes. Egyedül Ő tökéletes létében és tetteiben, egyedül Ő mentes a bűntől. Minden és mindenki más csak annyiban nevezhető szentnek, amennyiben Istenhez tartozik. A Szentírás azért szent, mert Isten Szava. Egy szent hely attól szent, hogy Isten valami módon lefoglalta magának. A szent emberek is Isten szentségéből részesülnek:
minél inkább Istenhez tartozunk, annál inkább érvényes ránk is: szentek vagyunk.
Keresztényként törekednünk kell arra, hogy együttműködjünk Isten szándékával, erejével, mely egyre inkább szentté, Istennek lefoglalttá tesz bennünket. A szentmisében - Szent Ágoston szavaival - így ünnepli az Egyház Istent:
Kit szentjeidnek serege áld és ünnepel, – mert megkoronázod bennük a kegyelmedből szerzett érdemet
Isten tehát a szentség kulcsa. A szentségre pedig minden embernek van hivatása.
Isten pedig nem a tökéleteseket keresi, hanem azokat, akik elérhetőek számára, akik engedik Őt cselekedni az életükben. Isten Téged is keres, de nem erőszakkal, hanem alázattal közelít hozzád. Kéri, hogy szíved ajtaját nyisd meg neki, hogy mindaz a szép és jó, amit rólad eltervezett, az Ő erejével meg is valósuljon.
Szólj ma Hozzá bátran, nincs Ő távol tőled! Mond neki egyszerűen:
Istenem, hiszek benned, jöjj az életembe formálj úgy, ahogy Neked tetszik. Bízom Benned. Ámen