1786 -ban született, Olaszországban, Bra városban. Édesanyja a szegények nagy barátja volt. Tizenkét testvére közül két másik is pap lett.

A korszellem akkortájt Olaszországban is a szégyenteljes francia forradalom hatása alatt nyögött. Ez megnehezítette a teológiai tanulmányait. Falusi plébános szeretett volna lenni, de paptársai továbbtanulásra ösztönözték. Ezután Torinóba került, ahol úgy ismerték, mint a „jó kanonokot”.

Életének nagy fordulatát 1827. év hozta meg: egy szegény, három gyermekes lyoni család utazott át Torinón. A várandós anyát a helyi kórház szülészete nem akarta befogadni, mert tbc-s volt, a kórház pedig azért nem, mert várandós. A haldokló anyához a „jó kanonokot” hívták el, aki ellátta szentségekkel. Az asszony meghalt. Ezután világosodott meg Cottolengo József számára: Isten arra hívta el őt, hogy az elhagyatott szegény betegeket felkarolja.

Ki is bérelt a templommal szemközti házban két szobát. A szomszédok nem nézték jó szemmel a sok szegény beteget. A kényszerű átköltözést szentünk nem zúgolódással, vagy vádaskodással, hanem szent derűvel élte meg. Így átköltözött a Valdocco városrészbe, Torino nyomornegyedébe. Ez lett az otthona „Gondviselés Kis Házá”-nak, amelyet teljesen az Isteni Gondviselésre alapozott:

,,Nekünk nem a Kis Ház szükségleteiért kell imádkoznunk és nem aggodalmaskodnunk kell, hanem csak azzal kell törődnünk, hogy Isten kedvében járjunk és mindenütt megtegyük Isten akaratát. A mi Urunk ugyanis arra tanított minket, hogy először Isten országát keressük, és minden mást ráadásként megkapunk … A Gondviselésnek ugyanis az a törvénye, hogy átlagos bizalomra a megszokott módon, a rendkívüli bizalomra rendkívüli módon válaszol.''

Az Úristen hatalmasan válaszolt a Belé vetett bizalomra: a „kis ház”- ból háztömbök sokasága lett, ahol betegápolók, tanítók és nevelők mellett örökimádó apácák is helyt kaptak, hogy az imahátteret biztosítsák.

Cottolengo utolsó szavai a 122. Zsoltárt idézték:

„Boldog voltam, mikor azt mondták nekem, hogy fölmegyünk az Úr házába!”