1515. július 21-én született Firenzében. Gyermekkorában ismerkedik meg a domonkos szerzetesekkel. Azt vallotta, hogy ami jó benne, azt nekik köszönheti. Apja később egy gazdag rokonhoz küldi, hogy kereskedelmet tanuljon. A szorgalmas munka mellett szabadidejét a bencés szerzetesek között tölti.
1534 körül Rómába megy, ahol elkezdi evangelizációs tevékenységét. Napjait az utcán tölti, gyámolítja a betegeket, utcagyerekeket, prostituáltakat – akivel tehette, beszédbe elegyedett. Így lett
„Róma második apostola”.
Loyolai Szent Ignáccal való találkozásának hatására kéri pappá szentelését.
Nappal az utcán volt, az éjszakákat azonban Istennel töltötte.
„Gyakran fölkeresett egy-egy templomot, ott imádkozott, és néhány órát aludt az előcsarnokban.” Egy alkalommal, mikor Szent Sebestyén katakombájában (föld alatt található járatok, melyeket temetkezésre is használtak) a Szentlélek ajándékáért imádkozott, egy tűzgolyó jelent meg előtte, ami száján át szívébe hatolt. Nagy hőséget érzett, a teste remegett. Halála után megállapították, hogy szíve természetesnél jóval nagyobb lett, két bordája eltört.
Intenzív belső életéhez addig egészen szokatlan külső gyakorlat társult: népnyelvű találkozókat szervezett „Oratóriumában”. Jöttek zenészek, kereskedők még papok is. Lelkivezetésének alapelve a következő:
megvetni magadat, megvetni a világot, senki mást meg nem vetni, nem törődni mások megvetésével.
Az oratórium zenei műfaja itt születik meg. Ezen zenei stílus elindítója, és leghíresebb művelője, maga Palesztrina is Fülöp atyához járt.
Az alázat kulcsfontosságú volt szentünknél.
Nehogy szentnek gondolják, igyekezett bolondosan viselkedni. Egy alkalommal egy nő borult az utcán elé – mire Fülöp atya összekócolta a hölgy haját, majd odébbállt. Mikor dicsérték, így imádkozott: „Uram, ne bízz Fülöpben. Ha megfosztanál kegyelmeidtől, még ma elvesznék, és elkövetném a világ összes bűnét!”
Egyik leghíresebb esete, mikor egy életszentség hírében álló apácához küldték el, hogy megvizsgálná az ügyet. Fülöp atya gyalog ment ki a Róma melletti kolostorba, majd megérkezve kérdés nélkül csak odanyújtotta sáros csizmáját az illető nővérnek, hogy lehúzza a lábáról. Mire az heves tiltakozások között méltatlankodott.
,Az a nő nem szent, és nem is tesz csodát, mert hiányzik belőle a legfontosabb, az alázatosság.''
A nyilvános bűnösöket viszont nem ledorongolta, inkább humorral, kedvességgel segített, hogy szívük megnyíljon. Volt egy törpespicc kutyája. Ha egy arisztokrata tanácsát kérte, vagy valaki követője akart lenni, odaadta neki a kutyát, hogy sétáltassa a meg a faluban – ahol biztosan kinevettek egy felnőtt férfit egy ilyen kis kutyával. Az alázat próbája után állt rendelkezésükre.
1595. május 26 -án hal meg. Mikor megkérdezték tőle, fél -e a haláltól, így válaszolt: „Nem félek. Isten jó. Majd egy kis elnézéssel lesz az ő ostoba és haszontalan Fülöpjével szemben.”
Zárásképpen Fülöp atya imája. Jól tükrözi a benne élő lelkületet. Mi is bátran imádkozzuk!
Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam iránt, benned azonban bízom! Uram, Jézus Krisztus, ha te nem segítesz, sohasem leszek képes jót tenni! Ha te nem segítesz, elvesztem. Jézus, légy az én Jézusom, ez számomra az üdvösség! Add, hogy ne félelemből ragaszkodjak hozzád, hanem szeretetből! Nem akarok mást tenni, mint a te akaratodat. Szentháromság egy Isten, könyörülj rajtam!
