„A megváltás egész műve újjáteremtés, melyben Isten atyasága, a Fiú és a Lélek adománya révén,
megszabadít bennünket az árvaságtól,
amelybe estünk. Napjainkban is találkozunk az árvaság ezen állapotának a jegyeivel: benső magányosság, melyet még tömegben is érzünk és ami sokszor válik egzisztenciális szomorúsággá: aztán az Istentől való vélt függetlenség, ami a közelség utáni bizonyos nosztalgiánkat kíséri. (...)
Mindezek ellentmondanak a fiúság állapotának, ami a mi eredeti hivatásunk, pedig erre teremtettünk, ami a mi legmélyebb DNS-ünk, azonban elromlott és a helyrehozatalához szükség van az Egyszülött Fiú áldozatára. A szeretet végtelen ajándékából, ami Jézus kereszthalála, fakad az egész emberiség számára mintegy a kegyelem zuhatagaként, a Szentlélek kiáradása. Aki elmerül hittel az újjászületésnek ebben a titkában, az újjászületik az istenfiúi élet teljességére. (...)
„Nem hagylak árván titeket!” Ma, pünkösd ünnepén Jézusnak ezek a szavai Mária anyai jelenlétére is emlékeztetnek az utolsó vacsora termében. Jézus anyja ott van az imádságra egybegyűlt tanítványok közösségében:
ő a Fiú élő emlékezete és a Szentlélek élő hívása.
A Lélek műveli azt, amint Szent Pál állítja, hogy Krisztushoz tartozunk:
„Akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem az övé” (Róm 8,9).
Megerősítve Úr Jézushoz tartozásunkat, a Lélek a testvériség új dinamikájába vezet minket.
Az egyetemes testvér által, aki Jézus, új módon kapcsolódhatunk egymáshoz,
többé nem árvákként, hanem ugyanannak a jó és irgalmas Atyának gyermekeiként.”
(2016)
