Ég polgárai, halljatok

és figyeljetek, angyalok!

Én kérlek, ki e bánatok

völgyében számüzött vagyok.

Ti örök örömök között,

én pedig szegény számüzött;

ebből kell megbecsülnötök:

csoda-e hogyha így nyögök?

Sokáig élni idelenn

s Krisztust nem látni sohasem:

fáj a léleknek végtelen,

kit Érte lankaszt szerelem.

S mint délben aggódó ara:

kérdi, mátkája hol marad,

kihez misztikus szín alatt

e távolból is hű maradt?

Hit, remény, s tiszta szeretet

kérdik Jézust, hová siet?

"Rabbi, hol a ház, mely tied?

Mért téssz úgy, mint ki messze megy?"

"Hogy tőled így távolodok,

ne sírj, óh lélek, ne zokogj!

Ama honba küldd sóhajod,

hová előtted indulok!

Vigaszod támaszom legyen,

cseppenkint hulló kegyelem,

társaidtól segedelem

s hogy kínod égi bért terem.

Én az Atyához fölmegyek

s Szentlelkem küldöm el neked

hogy benne, mint bennem, szived

viduljon, míg jársz föld felett."