Mária Mennybe fölvételének ünnepe, de Szent István ünnepe is tekintetünket a földről az ég felé irányítja, arra emlékeztet, hogy itt, a földön nincs maradandó otthonunk, a Menny polgárai vagyunk, már itt a földön, eszerint kell éljünk: azt értékeljük, ami igazi hazánkban érték! Jó, ha gyakran megkérdezzük magunktól, főként a nehezebb időkben:
„Mi ez az örökkévalósághoz képest?”
Ember önerőből a Mennybe be nem juthat. Máriát Isten emelte fel, Istvánt Istent tette szentté – nekünk is Istenre van szükségünk. Ha te a saját érdemeidre, erényeidre, jóságodra, fáradozásodra alapozva vársz el jó dolgokat az élettől, akkor kihagyod Isten bőkezűségét, kegyelmét. Jézus mondja: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. (...) az én igám édes és az én terhem könnyű.” (Mt 11,28-30) Krisztus számodra is nyitott ajtó Istenhez – ha elfogadod Őt, mint Uradat, ha befogadod a szívedbe.
Ne halaszd holnapra, már most mondd Neki:
Jézus, megvallom, hogy bűnös vagyok, Te pedig szent, az élő Isten Fia! Gyere az én szegény szívembe, legyél Uram mindörökre! Ámen
Szent István, példamutató férj, családapa, államférfi. Törekedett, hogy gyermeke, országa Krisztusé legyen. A földi bajok közepette is tudta, hogy van segítség a Mennyből. Szent Adalbert, Szent Gellért segítői voltak ezen az úton.
Ha szeretnéd az életedet rendezni, te is bátran fordulj az Egyház papjához, aki Isten megbocsátó irgalmát közvetíti számodra.
