Egyházmegyénk védőszentje, Szent Márton a 4. században élt. Életének talán legismertebb mozzanata, a számtalan műalkotáson megjelenített jó cselekedete, a köpeny elosztása a koldussal. Szent Márton jóval több azonban egyetlen tettnél. Számtalan csoda kísérte életét, szolgálatát - amit a mai napig sem fejezett be, hiszen a szentek közösségében Márton püspök ma is közbenjár értünk Istennél.
A köpeny megosztása ma is sokakat sarkall adományozásra. Szombathelyen, Márton egykori szülőháza helyén emelt templom előtt
nem a köpenyét, hanem a hitét megosztó Mártonnak emeltek emléket.
Igen vigasztaló üzenete van az alkotás által megjelenített eseménynek, mely sokaknak lehet bátorítás, akik imádkoznak, küzdenek a nem keresztény rokonok hitre téréséért. Szent Márton példája sarkall, hogy osszuk meg bátran hitünket családtagjainkkal, rokonainkkal. Minden emberben ott vannak az élet igazi, mély kérdései: "Mivégre vagyunk a földön?" " Mi az élet értelme?" És minden emberben ott az olthatatlan vágy arra, amit költő így fogalmazott meg:
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié
Szent Márton az Isten szeretetének hírnöke, üzenete több egyszerű beszédnél - ő maga éli, és cselekszik is aszerint amit hirdet. Tegyük az irgalmasság testi cselekedeteit, tegyünk minél több jót, de ne feledjük: a legfőbb jó egy ember számár az, ha befogadja életébe Jézust a hit által, és üdvösségre jut.
Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek. (1Pt 3,15)
Legyünk irgalmasok, ahogy a mi Mennyei Atyánk is irgalmas!